Régóta gondolkodom azon, hogy írok pár sort azoknak a kedvéért, akik még a nagy döntés előtt állnak: Válasszák e a nagygépes pilóta karriert, minden szabad időt, energiát, pénzt, kapcsolatot és ami létezik a világon beáldozva ennek.
Szeretném az elején leszögezni: ezek az én saját, senki által nem szponzorált vagy irányított gondolataim és érzéseim az eddigi tapasztalataim alapján. Tehát simán lehet, hogy van aki egyáltalán nem így éli meg mindezt: akkor az írjon egy ezzel ellentétes hangtónusú blogot.
Ma már a gazdaság abba az irányba halad, hogy csak a fapados légitársaságokat nyereséges üzemeltetni, mindenki ezt tűzte ki hosszú távú célként, hallani, hogy a legnagyobb cégek is ezt vették irányadónak, mint például a British, Lufthansa, Delta stb. Tehát a többek között kapj el ha tudsz filmből is ismert, gyönyörű hölgyek kíséretében vonuló kalapos, nagyra becsült pilóták megérkezése a jobbnál jobb desztinációkra hatalmas bőröndökkel (mert nekik is van idejük várost nézni) egy tovatűnő ideálkép lett, amit helyettesít a 25 perces forduló idő az adott helyeken, ami alatt néha mosdóba sincs idő elmenni.
A legijesztőbb a szakmában nem is a fapadosítás, mert végülis ez érthető, talán én is a legtöbb pénzt akarnám kapni a lehető legkevesebb ráköltéssel a cégemből. A jövőjét ott vesztette el ez a szakma, amikor elkezdték kitalálni, hogy legyenek robotok a pilóták helyett. Ezzel szerintem senki nem tud, és talán nem is akar versenybe szállni.
Sok pozitív, de sajnos megannyi negatív oldala is van ennek az életformának.
A bioritmusod porrá rombolásától kezdve, a hormon háztartásod teljes felborulásán át a szociális hálód nullára csökkenéséig. Bár ami számomra talán a leg nehezebben elviselhető volt: a távollét a férjemtől.
Néha rá is csodálkozom, hogyan maradtunk mi együtt a sok nehézség ellenére. Tavaly megjártuk külön Macedóniát, Hollandiát, Lengyelországot, Ukrajnát és Romániát. Az év első felében volt, hogy egymással sem, de a családunkkal egyáltalán nem tudtunk találkozni. Mondjuk én az év második felében sem tudtam anyukámékkal találkozni, mert csak karácsonykor jöttek haza Magyarországra, én meg akkor kint voltam Romániában. Így történt az is, hogy én voltam a legutolsó a családban, aki megtudta, hogy a húgom, aki az egyik legjobb barátnőm is, kisbabát vár.
A beosztás hektikus: Vannak hajnali kezdések (03:00-as kelés) és vannak esti végzésű járatok(02:00-ás érkezés), valamint teljes éjszakán át tartóak. Ezek egy héten belül háromszor is váltakozhatnak, és akkor a pár nap szabad napjaidon sportolj, csinálj programot, vegyél részt a családi eseményeken, vásárolj, és ha még marad idő (nem marad) akkor pihenj is. Persze vannak lazább hetek is, de azért nagy átlagban kirepüljük az évi 900 órát.
Számomra szerintem mindezek mellett a legmellbevágóbb talán a kulturális sokk volt, amit Romániában tapasztaltunk. Az amit ott régen és most is csinálnak a magyarokkal, végtelenül elszomorító.
Ezáltal teljes mértékben felerősödött bennem a haza szeretete, amit talán Ady egyik versében fogalmaz meg a legjobban:
"Bántja lelkem a nagyváros durva zaja, de jó volna ünnepelni odahaza!
De jó volna tiszta szívből - úgy mint régen - fohászkodni,
De jó volna megnyugodni, de jó volna mindent-mindent elfeledni,
De jó volna játszadozó gyermek lenni,
Igaz hittel, gyermekszívvel a világgal kibékülni, szeretetben üdvözülni!
Ha ez a szép rege igaz hitté válna, Óh de nagy boldogság szállna a világra!
És a gyarló ember ember lenne újra, talizmánja lenne a szomorú útra!
Golgota nem volna ez a földi élet, egy erő hatná át a nagy mindenséget!
Nem volna más vallás, nem volna csak ennyi:
Imádni az istent - és egymást szeretni!"
(Ady Endre: karácsony, részlet)
Tehát akinek fontos a rendszeresség az életében, hogy reggel ehessen reggelit, hogy éjjel aludhasson, hogy délután és hétvégén időt szánjon a családi és baráti kapcsolataira, hogy nyáron elmenjen nyaralni, vagy hogy a karácsonyt, a húsvétot és a többi ünnepet pihenéssel és a szeretteivel tölthesse, hogy Európában, sőt a hazájában, kulturált körülmények között élhessen, annak nem ajánlom ezt a szakmát. Persze hosszú évek multával, valamikor, ha majd a csillagok is úgy állnak, elméletileg haza lehet kerülni...kérdés, hogy ezeket az éveket az ember úgymond eladja-e kápéra.
Na de persze van ám pozitívuma is! A felhők nagyon szépek, és fantasztikus dolog egy ekkora nagy repülőgépet vezetni. Tehát a repülés maga jó, de az sosem volt rossz és aki repül annak ezt nem is kell magyarázni.
Nemrég történt, hogy egy járat indulása előtt összefutottam egy rég nem látott kolléganőmmel, aki nagyon megörült, hogy látott és feltette a kérdést hatalmas mosollyal az arcán:
"Akkor most valóra vált az álmod, ugye?"
Arculcsapásként ért a kérdés. Mert valóban volt egy álmom, egy elképzelésem arról, milyen lesz majd ha pilóta leszek. De ez a kérdés olyan választ várt, mint aki megtalálta a fehér lovon a szőke herceget, és éjfél után együtt hazavágtattak a kristálypalotába. Hát közel nem ezt éreztem, ezért sajnos nem tudtam ugyanilyen őszinte örömmel válaszolni, de igyekeztem valami elvárthoz hasonlót mondani, hogy "hát, igen, ha úgy vesszük..."
Végülis, én választottam ezt, és bárki joggal mondhatná: tudhattad volna. Persze, ha valaki tudja, hogy gödörbe lép, nyilván kikerüli.
Azt szokták mondani, hogy soha ne nézz hátra. Ezért nem is kezdek el abba belemenni, hogy mi lett volna ha...ha be tudom fejezni az egyetemet, ha előbb megismerem a férjemet.
Minden okkal történik, és minden úgy jó, ahogy van. Az adott helyzet lehetőségeiből kell kihozni a legtöbbet, és egyébként is, klisé de tanúsíthatom, hogy igaz: a felhők felett mindig süt a nap!
A bögrémnek van igaza: "Life is too short to be living with regrets." Az élet túl rövid ahhoz, hogy bánkódjunk a dolgokon.
