Ahhoz, hogy gyökeret verjen az emberben az irigység, Dr. Neel Burton pszichiáter és író szerint három feltételnek kell teljesülnie. Először is szembe kell találd magad valakivel, akinek magasabb pozíciója, eredményei, sikerei vagy minőségibb élete van hozzád képest. Másodszor, ezt a minőséget magunknak kell kívánni, vagy legalább azt, hogy a másiknak ne legyen. Majd harmadszor szükséges az is, hogy az ezekkel kapcsolatos érzéseink fájdalmat ébresszenek bennünk.

Tehát összességében elmondható, hogy az irigység nem más, mint a fájdalom, melyet mások előnyös helyzete iránti vágyunk gerjeszt.

 Alattomos érzés az irigység, sokszor még magunknak sem valljuk be, nem vesszük észre, hogy éket vert életünkben. A fogalom elkülönítendő a féltékenység jelentésétől. Amennyiben az irigység a vágy mások előnye után, úgy a féltékenység inkább olyan fájdalom, félelem, hogy elveszíthetjük előnyünket másokhoz képest, „csak nehogy nekünk rossz vagy rosszabb legyen a dolgunk másokénál”. Mondhatjuk, hogy a féltékenység kevésbé gonosz érzés az irigységhez képest.

 Az irigység mélyen bele van ágyazva az ember pszichéjébe, a történelem minden időszakában és bárkiben előfordulhat.  Például a Görög mitológiában, Héra irigysége Aphrodité iránt az, amely végül kirobbantja a trójai háborút. A Bibliában is szerepel maga az irigység eredete, miszerint:

 A gonosz irigységén keresztül jött be a világba a halál,

Lucifer bukását szemléltetve. Egy rosszindulat fogalmazódott meg Luciferben, magának kívánta Isten pozícióját és ezzel járó előnyeit. (Ézsaiás 14:12) A következő eset pedig gyilkossággal végződött, amikor Káin megirigyelte testvérét, Ábelt, és végzett vele. Elképesztő milyen kegyetlen dolgokra képes rávenni a rosszindulat és az irigység. 

 Általában azokra irányul ez az érzés, akikkel összehasonlítjuk magunkat, például a szomszédunk, kollégánk vagy a rokonaink. Az egyenlőség korszaka és a tömegmédia hatása arra ösztönöz bennünket, hogy folyamatosan párhuzamot vonjunk saját magunk és a környezetünk között, ezzel táplálva az irigység lángjait, a kézzel fogható, materiális dolgokra helyezve a hangsúlyt, a szemmel nem látható, szellemiekkel szemben. Ez ugyanis az empirizmus és a fogyasztói kultúra világa, mely eltávolította azt a bizonyos kiegyenlítő erőt, mely képes lenne megfékezni ezeket a lángokat.

 A fizikális egészségügyi állapotra is rendkívül rossz hatással van az irigység, fertőzések, szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedéseket okoz, továbbá mentális problémákat is, mint a depresszió, szorongás, álmatlanság.

 Felemészt belülről ez az érzés, ami sokszor haraggal is társul.

 Bagdy Emőke úgy ír a haragról, hogy azt olyankor egész testünkben érezzük, mert elönti a stresszhormon a szervezetet, úgymond haragban úszunk. József Attila szavaival élve pedig „s még jó, ha az ember haragja, nem az embert magát harapja.” Ez nagyban megnehezíti a további, harmonikus emberi kapcsolatainkat, hiszen az irigykedés mellett még elkezdünk haragudni is az adott egyénre, ezzel elzárva magunkat attól, hogy kiépítsünk egy számunkra is kedvező kommunikációt, érdeklődve arról, vajon mit kellene tennem azért, hogy nekem is ilyen előnyökben lehessen részem?

 Van egy további változata is az irigységnek, amely rejtett formában van jelen az életünkben: ez a káröröm. Ez nem más, mint mások szerencsétlensége folytán érzett élvezet. A Biblia erről is tesz említést a Példabeszédek (24:17-18) könyvében, miszerint:
„Mikor elesik a te ellenséged: ne örülj, és mikor megütközik: ne vigadjon a te szíved, hogy az Úr meg ne lássa és gonosz ne legyen szemeiben, és el ne fordítsa arról az ő haragját te reád.”

 Az irigység fájdalmát nem csak a mások előnye utáni vágy keltheti, hanem alsóbbrendűség és frusztráció érzése is, ezen előnyök hiánya miatt. Ezek az érzések zaklatottá tesznek, sőt rettegéssel töltenek el, és ezek a negatív erők visszatarthatnak saját céljaink elérésében, megvalósításában.

 A „neki miért van, nekem miért nincs?” kérdés elveszi azt az energiát, amivel az ellenségeskedés helyett mi is előrébb tudnánk jutni.

 Ez további stagnálás felé vezet, ami újabb frusztrációt, irigységet eredményez, és így folytatódik tovább az ördögi kör.

Hogyan állhatunk hát ellen ennek a negatív érzésnek?

 Az irigység ellentéte a hála és az alázat.

 Ahelyett, hogy arra fókuszálnánk, mi az, amink nincs, fordítsuk figyelmünket mindazokra a dolgokra, amink van, és legyünk hálásak érte!

Változtassunk a hozzáállásunkon, és alkalmazzuk a megküzdési stratégiát. Ha szembe nézünk a problémákkal, lehetőség nyílik a probléma megoldását keresni, a „mit kell tennem?” kérdésre válaszokat találni. Önmagában a védekezés nem visz előre, csak küzdelem által növekedhetünk, tehetünk szert rég vágyott álmainkra, céljainkra. Érdemes először apró, könnyen megvalósítható célokat kitűzni magunknak, melyek megvalósítása lépésről lépésre erősíti önbecsülésünket.

Bogádi Eszter

Forrás:

Psychology Today: Dr. Neel Burton. The Psychology and Philosophy of Envy. Of the deadly sins, only envy is no fun at all. Aug 21, 2014.

Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak? 2010.

Minden érintett pár emlékszik az első hónapra, mikor elhatározták, hogy jöhet a baba, és csupa varázslat és mámor volt az együttlét, izgatottan várták a hónap végét, „hátha egyből összejön”. Aztán jött a hónap vége, majd a következőé, s az azt követőé… és így tovább hosszú éveken át. A varázslatot hosszadalmas vizsgálatok váltják fel, a mámort pedig kétely és csalódás. Talán az egyik legnagyobb megmérettetés egy pár életében, ha valamilyen akadályba ütközik a gyermekvállalás, legyen ez anyagi, érzelmi vagy biológiai tényező. Azonban nem kell passzív elszenvedőivé válnunk a helyzetnek – vannak segítő, támogató faktorok és vannak olyanok, melyek negatív, gátló hatással lehetnek a gyermekáldásra, ezekre érdemes figyelni és lehetőség szerint kiszűrni életünkből.

Hit és remény

Mi is valójában a hit és a remény, és mire jó ez nekünk?
"A remény nem az IQ-tól vagy a bevételtől függ. A remény egy esélyegyenlőségi erőforrás.” (Shane Lopez, Making Hope Happen, 2013)
A Biblia a következőt mondja a hitről: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsidó 11:1) A hit szó görögül pisztisz, ami a következőket jelenti: meggyőződés, bizonyosság, biztosíték, ígéret, szerződés, letét, bizalom.

Remélni jó érzés és kifejezetten jót is tesz nekünk.

Önmagában a remény nem tesz boldoggá, de elengedhetetlen lépés az elégedettség felé vezető úton. Kutatások igazolják, hogy a magasabb reményszinttel rendelkező személyek kevésbé hajlamosak a depresszióra, szorongásra. Továbbá a jövőbe vetett hit nagy valószínűséggel sikerhez vezet: a hit és a remény kedvezőbben hatott a tanulmányi eredményekre, mint az intelligencia, a személyiség vagy a korábbi tanulmányi eredmények, ellentétben az egyszerű optimizmussal, aminek nem volt ilyen irányú hatása az egyénekre. Valamint a magas reménnyel rendelkező személyeknek több céljuk is van, és gyorsabban átfókuszálnak egyikről a másikra, ha az nem jönne össze. (Kirsten Weir, 2013)

Háromlépéses stratégia a reményünk felépítésére:

1. Jövőkép-alakítás: Képzeljünk el egy konkrét jövőbeni célt oly módon, mintha életre kelne. Képzeljük el magunkat a vágyott munkahelyen/családban, részletesen annak környezetével, egyfajta kollázst alkotva, és ezt tartsuk a fókuszban.
2. Építsük meg a jövő felé vezető utat: A „Miért?” kérdés helyett tegyük fel a „Mit kell tennem?” kérdést. Tegyük meg a megfelelő lépéseket a célunk elérésének érdekében. Például menjünk el egy jó orvoshoz, használjuk ki a terápiás lehetőségeket és tegyünk az egészségünk érdekében táplálkozás és mozgás terén is.
3. Tartalék-tervezés: Többféle megoldási lehetőséget is gondoljunk át, mindig hagyjunk több opciót, ezzel is csökkentve a meddőség-specifikus distressz kialakulását. Többféle asszisztált reprodukciós metódus érhető el, illetve lehetőség van az örökbefogadásra is. (Kirsten Weir, 2013)

„Klinikai tapasztalatok számos esetben alátámasztották, hogy a meddőségi állapot és kezelése distresszállapottal jár együtt. A leíró tanulmányok beszámolói alapján a meddőséggel küzdő személyek szomorúságot, reményvesztettséget, haragot, lehangoltságot, szorongást, a kontrollérzés elvesztését, valamint önértékelési problémákat élhetnek át, s a párok közel 90%-a érzi szükségét valamilyen pszichés támogatásnak.” (Magyar Pszichológiai Szemle, 2013)

Meghatározó lehet a pszichoszociális támogatás és a megküzdési stratégiák is.

Ezek közül talán a leghangsúlyosabbnak mondható a partner támogatása, és a párkapcsolati stressz csökkentése. Nem számít, milyen megküzdési stratégiát/copingot alkalmaz egy nő a terhességi kezelések alatt, a tudat, hogy férje támogatását érezheti, megkönnyíti nemcsak a kommunikációt, de az ilyenkor javasolt szexuális együttlétek ütemezését is. Mindemellett a partner támogatása segít a jelenlegi gyermektelen élet elfogadásában, ezzel kialakítva újabb célokat, közös terveket, amik szintén csökkentik a distresszállapotot. (Human Reproduction 2011)
„A párkapcsolati elégedettség és kohézió mértéke tehát hatással lehet a meddőség-specifikus distressz alakulására, a meddőséggel való megküzdésre, sőt még a reprodukciós sikerességre is.” (Magyar Pszichológiai Szemle, 2013)

A család szociális szerepe szintén erőteljes hatással lehet arra, hogy egy nő hogyan éli meg a meddőség-specifikus distresszt.

Amennyiben a pár nem kapja meg a pozitív támogatást, az kiválthat egy elzárkózó mechanizmust, ami az úgynevezett elkerülő stratégia. Ez a fajta coping viselkedéses és érzelmi próbálkozás a meddőségi élethelyzettől való távolmaradásra, a meddőségi probléma negatív megítélése. Ezért sem tanácsos azt az elcsépelt klisét mondogatni a meddőséggel küzdő pároknak, hogy „engedd el”, mert az elengedés, elkerülés csak negatívabb állapotot tud előidézni, illetve teret ad az önvádaskodásnak, hogy biztos az ő hibájuk az eddigi sikertelenség, ezzel is fokozva a distresszt és a negatív érzések szintjét. (Human Reproduction 2011)
„Bizonyított, hogy a negatív affektivitás (magas stresszreaktivitás, szorongás, depresszió, negatív érzelmek kifejezése) kedvezőtlen hatással van a reproduktív működésre, sőt egészséges nők esetében is lassítja a teherbeesési folyamatot.” (Magyar Pszichológiai Szemle, 2013)

 Annak érdekében, hogy a szakemberek ne adjanak olyan tanácsot, ahol a pozitív támogatás esetleg nem elérhető, alapos felmérésre van szükség mindkét fél családi dinamikájáról, mint támogató rendszerről, mielőtt arra ösztönöznék a nőt, hogy támaszkodjon a családra. (Human Reproduction 2011)

 Sokkal inkább pozitív és adaptív stratégiák közé tartozik a jelentésalapú (vagy pozitív jelentésadó) és az aktív-szembenéző stratégia, különösen a társadalmi elvárásoknak való megfelelési aggodalmak csökkentése és a jelenlegi gyermek nélküli életmód elfogadása, előnyeinek feltárása és értékelése révén.

 Nem elhanyagolható a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó létesítmények szerepe.

„Az asszisztált reprodukciós intézeteknek számolniuk kell azzal, hogy a kezelések sok páciensnél rontják az életminőséget, a kedvezőtlen pszichés állapot pedig a sikertelen kezelések számának növekedésével, vagy a kezelések félbehagyásával járhat együtt. Éppen ezért az asszisztált reprodukciós intézeteknek személycentrikussá kell válniuk, és pszichoszociális konzultációt kell biztosítaniuk pácienseik számára a kedvezőtlen pszichoszociális tényezők csökkentése, illetve az adaptív megküzdési stratégiák növelése céljából.” (Magyar Pszichológiai Szemle, 2013)

 Énsémák és identitás – ne mások határozzanak meg téged!

  „A kialakult énképpel ellentmondó információ diszkomfort érzést okoz, ez jelzi, hogy helyre kell állítani a konzisztenciát. A negatív affektív állapot váltja tehát ki azt a késztetést, hogy a szelffel konzisztens információt és visszajelzést keressen az ember, és kerülje el a szelffel inkonzisztens információt és visszajelzést.” (Affektív Pszichológia, 2014)

 Fontos tehát, hogy legyen egy erős és pozitív énképünk és identitásunk, hogy mi ugyanannyira értékes tagjai vagyunk a társadalomnak, mint bárki más. Tanácsos olyan emberekkel körülvenni magunkat, akiknek társasága építő jellegű, hiszen a pozitív énkép védelmet jelent az önértékelésünket romboló, mérgező hatásokkal szemben.

 Mindent összevetve nincs más dolgunk, mint hinni és remélni, hogy egyszer mi is szülőkké válhatunk, kialakítani magunk körül az ehhez szükséges pozitív és támogató szociális légkört, valamint élvezni az életet kettesben a párunkkal.

 Felhasznált irodalom:

 Szent Biblia, Károli Gáspár fordításában,Zsidókhoz írt levél 11:1

 Kirsten Weir, (2013). Mission impossible.

Being hopeful is good for you — and psychologists’ research is pinpointing ways to foster the feeling. American Psychological Assosiation. Vol 44, No. 9

 Pápay, N., Rigó, A., Nagybányai, N., O. (2013) A meddőségspecifikus distressz alakulása a megküzdési stratégiák és egyéb pszichoszociális változók függvényében. Magyar Pszichológiai Szemle. 2013. 68. évf. 3. sz., p. 399-418.

 Mariana V. Martins Brennan D. Peterson Vasco M. Almeida Maria E. Costa, (2011). Direct and indirect effects of perceived social support on women's infertility-related stress. Human Reproduction, Volume 26, Issue 8, 1 August 2011, Pages 2113–2121

 Lauri A. Pasch, Kieran T.Sullivan, Stress and coping in couples facing infertility. Current Opinion in Psychology. Volume 13, February 2017, Pages 131-135.

 Bányai, É., Varga, K., (2014) Affektív Pszichológia. p. 510-511.

Eljött a várva várt nap: végre elindulhatunk Koh Samuira, ahol majd napi szinten masszíroztatjuk ki az elmúlt hetek izomcsomóit.

Csütörtök délután már indulásra készen állunk, kutya leadva, bőrönd bepakolva, fűtés lekapcsolva, kicsit előbb érkezünk a reptérre Budapesten, hogy legyen időnk egy pohár vörösbor mellett ráhangolódni az utazásunkra. Időből azonban később nem volt hiány az egyszer biztos. A rövid átszállások és a magyarországi enyhe télnek köszönhetően, úgy gondoltuk elég lesz egy kis széldzseki, hiszen egy trópusi szigeten aligha lesz szükség sí kabátra. Akkor még fogalmunk nem volt arról, mi vár még ránk.

Megszokásból és talán szakmai ártalomból ránéztünk a Helsinki reptér időjárására, ahol az előrejelzések szerint nem sok javulás volt várható az éppen tomboló hóvihar miatt. Meg is jelent a kijelzőn a késés: 19:20 helyett a tervezett indulás 20:00 lett. Végül is, ennyi belefér, biztos csúsznak a járatok a havazás miatt. eljött a 20:00 óra, nem történt semmi.

Senki nem mondott semmit, semmilyen információnk nem volt arról, hogy mikor és egyáltalán elindul-e a Helsinki járat.

A flightradar alkalmazáson láttuk, hogy még azt sem tudják melyik gép fog indulni, nem hogy azt, mikor. Ekkor már 3 és fél órája ültünk a repülőtéren, ezért hazamentünk, ami később nagyon jó döntésnek bizonyult, mert így legalább a biztonság kedvéért elhoztuk a téli kabátokat, sapkákat is.

Még Budapestről órákon keresztül várakozva a vonalban próbáltam elérni a Finnair customer service-t, ahol a 4. próbálkozásomra, több mint fél óra után felvették a telefont, és azt ígérték, éjfélre Helsinkiben érünk, kapunk szállodát és a másnap délután 5-kor Bangkokba tartó géppel 12 óra alatt Koh Samuin leszünk. Ez nem is hangzott olyan rosszul, megnyugodtunk. Persze mondanom sem kell, csak mese volt habbal.

A tervezett indulás Budapestről 00:40-re változott. Ezzel a legnagyobb probléma az volt, hogy

lekéstük a csatlakozásunkat Helsinkiben.

Helyi idő szerint 02:30kor érkeztünk meg, két és fél órával az után, hogy felszállt nélkülünk a Helsinkiből Szingapúrba tartó járatunk. A telefonban tett ígéretekből sajnos semmi sem vált valóra, ahogy megérkeztünk a reptérre, kilométeres tömött sorokban várt több száz utas a Finnair service desk-nél, ahol összesen két darab alkalmazottat sikerült felmutatnia a légitársaságnak a több ezer emberre (elmondásuk szerint) akik lekésték csatlakozásukat, járatukat. Másfél óra multán sem kerültünk előrébb a sorban, ekkor már hajnali 4 óra volt.

Ilyenkor már a legjobb buliból is rég hazafele tart az ember,

 így feladtuk a várakozást, elkezdtük a közelben lévő hoteleket hívogatni, van-e még szabad szobájuk. Persze a reptéri hotelek már teltházasak voltak, találtunk egyet a közelben ahol volt még egy darab delux szobájuk 270 euróért. Ahogy odasétáltam a sor elejére szemügyre venni, mennyire vannak a kiszolgáló kisasszonyok a helyzet magaslatán, kihallottam, hogy amúgy is nekünk kell kifizetni a szállást, majd vissza kell kérvényezni a Finnairtől az árát, és reménykedni. Akkor felesleges megvárni még azt a 3-4 vagy kitudja hány órát mire sorra kerülünk, mert addigra talán csak sokkal messzebb, drágábban lesz szállás.

Elindultunk a kijárat felé, szinte már éreztem, ahogy könnyűvé válik a testem a puha szállodai ágyban, és végre aludhatunk pár órát az eddigi erőltetett menet után. A csomagunkat nem kaptuk meg, elvileg másnap ki tudjuk kérni. Úgy is jó lesz, gondoltuk, csak had aludjunk már egy keveset.

 A taxira várakozók sorát ki nem várva, inkább a buszos utazást választottuk.  Nem sokára jött is egy busz, és hajnal 5-re oda is értünk a szállodába. Elképzelésünk nem volt mikor tudunk tovább utazni, de gondoltuk lefekszünk pár órára és majd délelőtt visszamegyünk a reptérre intézkedni. Így is volt, felkeltünk kilenckor, kb. 4 óra alvás után, és visszasiettünk a reptérre újra sorba állni a service desk-nél. Az itt ülő hölgy unottan, egy „elnézést kérünk” nélkül elkezdte nyomogatni a klaviatúrát, majd közölte, hogy a délután 5 órás Bangkoki járatra már nincsen hely, az este 19:20-kor indulóra tudunk felkerülni. A csomagunkat nem adják ki.

Itt elgondolkodtunk, hogy erre foglaltassuk-e át a jegyünket, vagy inkább egy Budapestre tartó legközelebbi járatra.

Végül belementünk, mit lehet tenni, ez az egy hosszabb nyaralásunk van ebben az évben. A kinyomtatott ajánlaton, amit elfogadtunk helyben még ez az indulás volt, de ott nem vettük észre, hogy a beszállókártyán lévő boarding ideje már 21:05-öt mutatott. Semmiféle kompenzációt nem ajánlott fel a hölgy, de unszolásunkra, a „végül is azt adhatok” mondat mellett odanyújtott fejenként egy darab 17 eurós vouchert.  

A baggage claim-nél azért rákérdeztünk a csomagunkra, hátha át tudunk venni egy tiszta pólót, de azonnal elutasítottak, hogy lehetetlen kiadni. Azért tudtam volna olyat mondani, ami eléggé motiválta volna a reptéri személyzetet, hogy előkeressék a csomagomat, de nem akartam balhét, így elfogadtuk a helyzetet, és sikerült kikönyörögnünk egy második, 17 eurós vouchert, amit foghúzásra emlékeztető arckifejezéssel adott át a csomagos hölgy.

21:05: Tényleg beszálltunk a repülőbe, habár most nem Szingapúron át hanem Phuketen volt

a csatlakozásunk, amit megint lekéstünk a késői indulás miatt.

 Megint órákig telefonáltam, majd a hölgy legnagyobb természetességgel közölte, ha lekésünk egy csatlakozást, automatikusan rátesznek a következőre. De vajon akkor miért nem tettek rá automatikusan a Helsinkibe érkezésünk után egyből a délutáni Bangkoki járatra? Ezt már sosem tudjuk meg. A Finnair oldalán található szabályzat szerint is kötelesek újrafoglalni, illetve erről és bármiféle késésről is sms-ben valamint emailen tájékoztatni.

Kilenc és fél óra repülés után, amikor már 38 órája úton voltunk, várt minket a zsákbamacska Phuketen: vajon átfoglalta-e a jegyünket a Finnair, ahogy ígérte, és végre el jutunk-e a következő járattal Koh Samuira? Legnagyobb meglepetésünkre, a Bangkok Airways személyzete azonnal az utas hídban táblával várt minket. Egy szót sem kellett szólnunk, a beszállókártya alapján összetereltek minket, és mosolyogva, nagyon sűrű megértő elnézéseket kérve és hajolgatva, a lehető legkedvesebb fogadtatásban részesítettek minket, először az utazásunk során. Szinte könnybe lábadt a szemünk, és el sem hittük, hogy nem kell fejvesztve rohanni egy infó desk-hez, vagy órákat reménytelenül telefonálni vagy bármilyen erőfeszítést tenni, mert ők kézen fogva odavisznek minket a repülőhöz, ami minket vár.

Ez az emberség volt az, ami hiányzott a Fingair Finnair részéről.

Természetesen a csomagunkat el sem hozta a Finnair Helsinkiből, de ez már nem is érdekelt minket. A meleg trópusi levegő és a tiger sör érkezésünk után elfeledtette velünk az utazás borzalmait.

Másnap mikor megjött a csomagunk, a személyzet messziről örömujjongva kiabált nekünk: „bag, bag, bag!”, szinte jobban örülve a megérkezett csomagunknak, mint mi magunk.

Ez a végtére mehetetlen kedvesség teszi ezt az országot méltán kapott nevéről: a mosoly országának.

Régóta gondolkodom azon, hogy írok pár sort azoknak a kedvéért, akik még a nagy döntés előtt állnak: Válasszák e a nagygépes pilóta karriert, minden szabad időt, energiát, pénzt, kapcsolatot és ami létezik a világon beáldozva ennek.

Szeretném az elején leszögezni: ezek az én saját, senki által nem szponzorált vagy irányított gondolataim és érzéseim az eddigi tapasztalataim alapján. Tehát simán lehet, hogy van aki egyáltalán nem így éli meg mindezt: akkor az írjon egy ezzel ellentétes hangtónusú blogot. 

Ma már a gazdaság abba az irányba halad, hogy csak a fapados légitársaságokat nyereséges üzemeltetni, mindenki ezt tűzte ki hosszú távú célként, hallani, hogy a legnagyobb cégek is ezt vették irányadónak, mint például a British, Lufthansa, Delta stb. Tehát a többek között kapj el ha tudsz filmből is ismert, gyönyörű hölgyek kíséretében vonuló kalapos, nagyra becsült pilóták megérkezése a jobbnál jobb desztinációkra hatalmas bőröndökkel (mert nekik is van idejük várost nézni) egy tovatűnő ideálkép lett, amit helyettesít a 25 perces forduló idő az adott helyeken, ami alatt néha mosdóba sincs idő elmenni.

A legijesztőbb a szakmában nem is a fapadosítás, mert végülis ez érthető, talán én is a legtöbb pénzt akarnám kapni a lehető legkevesebb ráköltéssel a cégemből. A jövőjét ott vesztette el ez a szakma, amikor elkezdték kitalálni, hogy legyenek robotok a pilóták helyett. Ezzel szerintem senki nem tud, és talán nem is akar versenybe szállni. 

Sok pozitív, de sajnos megannyi negatív oldala is van ennek az életformának. 
A bioritmusod porrá rombolásától kezdve, a hormon háztartásod teljes felborulásán át a szociális hálód nullára csökkenéséig. Bár ami számomra talán a leg nehezebben elviselhető volt: a távollét a férjemtől.

Néha rá is csodálkozom, hogyan maradtunk mi együtt a sok nehézség ellenére. Tavaly megjártuk külön Macedóniát, Hollandiát, Lengyelországot, Ukrajnát és Romániát. Az év első felében volt, hogy egymással sem, de a családunkkal egyáltalán nem tudtunk találkozni. Mondjuk én az év második felében sem tudtam anyukámékkal találkozni, mert csak karácsonykor jöttek haza Magyarországra, én meg akkor kint voltam Romániában. Így történt az is, hogy én voltam a legutolsó a családban, aki megtudta, hogy a húgom, aki az egyik legjobb barátnőm is, kisbabát vár.

A beosztás hektikus: Vannak hajnali kezdések (03:00-as kelés) és vannak esti végzésű járatok(02:00-ás érkezés), valamint teljes éjszakán át tartóak. Ezek egy héten belül háromszor is váltakozhatnak, és akkor a pár nap szabad napjaidon sportolj, csinálj programot, vegyél részt a családi eseményeken, vásárolj, és ha még marad idő (nem marad) akkor pihenj is. Persze vannak lazább hetek is, de azért nagy átlagban kirepüljük az évi 900 órát. 

Számomra szerintem mindezek mellett a legmellbevágóbb talán a kulturális sokk volt, amit Romániában tapasztaltunk. Az amit ott régen és most is csinálnak a magyarokkal, végtelenül elszomorító.
Ezáltal teljes mértékben felerősödött bennem a haza szeretete, amit talán Ady egyik versében fogalmaz meg a legjobban:

Tehát akinek fontos a rendszeresség az életében, hogy reggel ehessen reggelit, hogy éjjel aludhasson, hogy délután és hétvégén időt szánjon a családi és baráti kapcsolataira, hogy nyáron elmenjen nyaralni, vagy hogy a karácsonyt, a húsvétot és a többi ünnepet pihenéssel és a szeretteivel tölthesse, hogy Európában, sőt a hazájában, kulturált körülmények között élhessen, annak nem ajánlom ezt a szakmát. Persze hosszú évek multával, valamikor, ha majd a csillagok is úgy állnak, elméletileg haza lehet kerülni...kérdés, hogy ezeket az éveket az ember úgymond eladja-e kápéra.

Nemrég történt, hogy egy járat indulása előtt összefutottam egy rég nem látott kolléganőmmel, aki nagyon megörült, hogy látott és feltette a kérdést hatalmas mosollyal az arcán:
"Akkor most valóra vált az álmod, ugye?" 
Arculcsapásként ért a kérdés. Mert valóban volt egy álmom, egy elképzelésem arról, milyen lesz majd ha pilóta leszek. De ez a kérdés olyan választ várt, mint aki megtalálta a fehér lovon a szőke herceget, és éjfél után együtt hazavágtattak a kristálypalotába. Hát közel nem ezt éreztem, ezért sajnos nem tudtam ugyanilyen őszinte örömmel válaszolni, de igyekeztem valami elvárthoz hasonlót mondani, hogy "hát, igen, ha úgy vesszük..." 

Végülis, én választottam ezt, és bárki joggal mondhatná: tudhattad volna. Persze, ha valaki tudja, hogy gödörbe lép, nyilván kikerüli.

Azt szokták mondani, hogy soha ne nézz hátra. Ezért nem is kezdek el abba belemenni, hogy mi lett volna ha...ha be tudom fejezni az egyetemet, ha előbb megismerem a férjemet.
Minden okkal történik, és minden úgy jó, ahogy van. Az adott helyzet lehetőségeiből kell kihozni a legtöbbet, és egyébként is, klisé de tanúsíthatom, hogy igaz: a felhők felett mindig süt a nap!

A bögrémnek van igaza: "Life is too short to be living with regrets." Az élet túl rövid ahhoz, hogy bánkódjunk a dolgokon.

Hatalmas ajándék, "ingyenpénz" a jelenlegi, 10+10 millió forintos lakás hitel támogatása a kormánynak. Bizonyára mára már a legtöbben utánanéztek a feltételeknek, amiknek meg kell felelni, hogy ezen támogatás örömeit élvezhessük, ezért ez itt most nem a feltételekről szól. (Aki még nem tette volna, számtalan oldalon és blogon találhat segítséget ezzel kapcsolatban.)

Mivel a mi kis bimbózó családunkat is érinti, mint fiatal fészket rakni vágyó házasokat, ezért az utóbbi hónapokban mélyen beleástam magam a CSOK támogatásból vásárolható lakásoknak, házaknak. Mert hát, miért is hagyná ki az embernek fia ezt az "ingyen" 10 millió forintot, amit csak úgy utánunk vágnak? Ki kell használni a lehetőséget, gondoltam.

Ilyenkor elkezd az ember mérlegelni, hogy akkor lakást vegyen Budapest belvárosában, vagy pedig kell majd a gyerkőcnek a kert, inkább válasszon egy Budapest közelében lévő kisvárost, ahol a kis családi házat megveheti/felhúzhatja. Ahhoz, hogy az összes lehetőséget mérlegelve, objektívan nézzük a lehetőségek tárházát, pontos adatokra van szükségünk. Mivel ez a hiteltámogatás (vegyük úgy), hogy az átlag adófizető polgárnak van, ezért vegyük ezt alapul.

A ksh.hu adatai szerint 2015-ben a Budapesti átlagkereset nettó 204.630 forint havonta. Egy fiatal, 3 gyermeket nevelő vagy tervező család esetén adjunk hozzá havi 100.000 forint gyest (ez a 3.-évben, ilyen átlagkereset mellett már csak 25.000 forint, de vegyük a legideálisabb esetet, és mondjuk, hogy az első évben vagyunk.) Az összesen havi 304.630 forintot jelent, amiből gazdálkodhatunk.

Jön a nagy kérdés: de hol vegyünk ingatlant?
Feltételezve, hogy a családfő Budapesten dolgozik, ezért első sorban nézzük, mit találunk városunkban.

Eladó lakás Budapesten, 60nm felett, 3 szobával (ami inkább kettő, hacsak nem alszik valaki a nappaliban) minimum 30 millió forint, maximum 519 millió forint.
Vegyük a 30 milliós, legolcsóbb, kanapén alvós verziót. Ebből ugye 10 milliót ad az állam, plusz 10 millió kedvezményes hitelt, tehát 20 millióra veszünk fel hitelt, amire 20 év után közel 30millió forintot fizetünk vissza.
Ennek a havi törlesztő részlete 110.000 forint.
Egy átlagos rezsi kb. 50.000 ft., tehát 304.630 ft. - 160.000 ft. = 144.630 ft. Ebből a pénzből kell 5 főnek kihozni az étkezést, öltözködést, iskoláztatást és utazást, nem beszélve az újonnan vásárolt lakás bebútorozásáról, hiszen a 30 millió forintban még egy darab szék sem volt benne.

Ha mégsem akarnánk 60nm-es lakásban öten nyomorogni, akkor szétnézhetünk a budapesti agglomeráció térképén is, milyen áron vannak lakások illetve családi házak. Itt már ugye a 90nm-es területnek kell megfelelni a feltételek alapján.
Sok kis település és város közül kiválasztottam párat, amik a következőknek felelnek meg: 

1. Budapesten dolgozunk, tehát fontos, hogy mennyi idő alatt érünk be a városba hétköznap reggel. Vegyük a kb. 40percre lévő településeket.
2. Fontos a helyi közlekedés is, van e egyáltalán.
3. Óvodák, iskolák legyenek a közelben
4. Bevásárlási lehetőség
5. Nem utolsó sorban a környék legyen biztonságos (ezt úgy tudjuk megnézni, hogy vagy elmegyünk mindenhova, vagy ha erre nincs időnk a ksh.hu település szerinti munkanélküliség, szociális segélyből élők, eltartottak száma, kereset stb. adatbázisában keresgélünk)

Ezeket mind figyelembe véve, én a következő településeket választottam:

• Dunakeszi
• Fót
• Veresegyház
• Gödöllő
• Kistarcsa-Nagytarcsa
• Vecsés
• Dunaharaszti
• Szigetszentmiklós
• Érd
• Budaörs

Eladó ház (fent említett) budapesti agglomerációban, 90nm felett 3 szobával minimum 30-40 millió forint, maximum 160 millió forint.
Adott ugyanaz a havi kereset, csak még magasabbak az árak. 144.630 forintunk sem marad megélni. Ezt inkább nem is ragoznám.

Akkor építsünk mi házat! Jött az ötlet. Igen ám, de a CSOK a telekre nem jár. Ezeken a településeken (ahol még van eladó telek egyáltalán, és nem vásárolták fel a beruházók, hogy horror áron csok-os ikerházakat áruljanak rajta) az átlagos telekár 12 millió forint.
Szerintem, az átlagember, aki havi kétszázezret keres, nem rohangál 12 millióval a zsebében. Sajnos mi sem.

Így hát, kezdtem elgondolkodni, hogyan fogjuk mi kiaknázni ezt a 10 millió forintos lehetőséget? Illetve ami még súlyosabb kérdés: Kiknek van ez valójában? Mert a számokból látszik, hogy egyáltalán nem az átlag adófizető polgároknak.
De ki az, akinek van annyi havi fizetése, hogy meg tud venni egy 519 millió forintos budapesti lakást és még a CSOK támogatást is használhatja hozzá?

Gondolkodjunk el, többmilliós havi fizetés, 3 gyermek....Vajon melyik rétege ez a társadalomnak és hol dolgoznak ők? Ez a kérdés maradjon nyitva mindenki számára.